Egy cseh ellenzéki párt referendumot tartana az EU-tagságról

Petr Mach hidfo.ru

A cseh Szabad Polgárok Pártja pénteken a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva megerősítette, hogy támogatja a Cseh Köztársaság Európai Unióból való kilépését, miután az ország államfője, Milos Zeman népszavazás kiírását helyezte kilátásba.

Zeman pénteken azt mondta, támogatna egy esetleges referendumot az uniós tagságról, de ő a kilépés ellen szavazna. A cseh kormány akkor néhány órán belül kiadott egy közleményt, miszerint nem fognak lépéseket tenni az ország EU-tagságának megkérdőjelezésére.

A Szabad Polgárok Pártjának szóvivője azonban kijelentette: már a párt 2009-es alapítása óta céljuk az Európai Unióból kilépés, emiatt egyértelműen támogatják a referendumot, és az uniós tagság felmondását.

Az államfő pénteki közleményében az áll, hogy az EU-tagság jövedelmező a Cseh Köztársaság számára, hiszen évente több anyagi támogatáshoz jutnak, mint amennyit befizetnek az uniós kasszába.