EBESZ-vezető: “a népszavazás nagyon veszélyes, és rendkívül buta dolog”

Hedy Fry, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése kanadai delegációjának vezetője azt mondta, “Kanadában az emberek csalódtak a brit referendum eredményeiben”. Szerinte a referendum nem megfelelő eszköz a döntéshozatalra.

Az Európai Unió Londonnal együtt ki kell dolgozzon egy új stratégiát arra vonatkozóan, hogyan maradhat erős az Európai Unió úgy, hogy az Egyesült Királyság a kilépést követően is szoros együttműködést folytathasson az EU-val – mondta az EBESZ Parlamenti Közgyűlés kanadai delegációjának vezetője. “Reménykedem abban, hogy valamennyi érintett fél, így maga az Európai Unió is fontolóra vesz más utakat, melyeknek az Egyesült Királyság továbbra is része lehet.”

Fry hozzátette; Kanadában az emberek csalódtak a brit referendum eredményében, és szerinte egy népszavazás nem a döntéshozatal legmegfelelőbb formája. “A referendum nagyon veszélyes dolog, mert mindenki szavazhat egy olyan dologról, amit nyilvánvalóan nem ért. A referendum egy kifejezetten buta eszköz – egyesek mégis úgy gondolják, hogy ezzel előre léphetünk.” – mondta.

Június 23-án a britek 52%-a egy referendumon megszavazta az Európai Unióból kilépést. Ezzel 17,4 millió ember döntött a kilépés mellett, 16,1 millióan pedig az EU-tagságot választották.