Ellehetetlenítenék a migránsok az Oktoberfest megrendezését

A történelem során most először biztonsági ellenőrzésen kell átessen a müncheni Oktoberfest összes látogatója. A látogatók ellenőrzőpontokon kell majd áthaladjanak, ahol átkutatják a táskáikat, és megmotozzák őket.

München polgármester-helyettese, Josef Schmid a Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozva azzal indokolta a fokozott biztonsági intézkedéseket, hogy a terroristaveszély miatt szükség van ilyen ellenőrzésre. Schmid a lapnak nyilatkozva arra biztatta az embereket, hogy a mindinkább nehéz helyzet miatt ne maradjanak távol a rendezvénytől, mert a hatóságok mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy a helyszín biztonságos legyen.

Schmid elmondása szerint azonban nincsenek információik konkrét bűncselekmény vagy terrortámadás előkészületeiről. Az Oktoberfest résztvevőit azért kell ellenőrizni, hogy a fokozott rendőri jelenlét segítségével megelőzhetőek legyen olyan események, mint ami Kölnben történt az újévi ünnepségek alatt. Kölnben a nyílt utcán több száz nőt ért szexuális zaklatás egyetlen éjszaka alatt, emellett több nemi erőszak esetről érkezett bejelentés. A számos szexuális indíttatású bűncselekmény mellett rengeteg rablás is történt, amit szintén csoportokba verődött közel-keleti és arab migránsok követtek el. Később a liberális sajtó azzal próbálta felmenteni az elkövetőket tettük felelősségének viselése alól, hogy az arab országokból érkező fiatalok számára nem megszokott az a fajta nagymértékű alkoholfogyasztás, ami a nyugati országok fiataljai körében általános. Amennyiben ez a tényező is szerepet játszott a Kölnben történtekben, az emberek okkal gondolják, hogy az Oktoberfesten is “elszabadulhatnak az ösztönök”.

Schmid szerint a hatóságok készen állnak arra, hogy a rendezvény egész helyszínét elkerítsék, ha az “túl zsúfolttá válik”.

Muszlim szervezetek korábban számos alkalommal követelték, hogy tiltsák be az Oktoberfest rendezvényt, mert az “sérti a muszlim emberek vallási érzületeit”. Ennek érdekében tavaly petíció is indult, ami azzal indokolta a betiltás kérelmét, hogy a fesztivál “intoleráns” és “muszlim-ellenes” rendezvény, továbbá, az Oktoberfest betiltása “segítene a menekülteknek, hogy ne felejtsék el történelmüket”.