Merkel még bukása előtt bevonulna Kelet-Európába

Németország készen áll arra, hogy kiterjedtebb szerepvállalást folytasson a NATO kelet-európai misszióiban, és “megvédje szövetségeseinek keleti határait”.

Ezt a kezdeményezést maga Angela Merkel német kancellár jelentette be, az úgynevezett “G5” hannoveri konferenciáján. A rendezvényen német, amerikai, brit, francia és olasz vezetők vettek részt, akik Barack Obama európai körútját követőn hirtelen mind elkötelezetté váltak azirányba, hogy megvédjék kelet-európai szövetségeseiket. A Der Spiegel szerint ez azt jelenti, hogy Németország azonnal ezer katonát küld Litvániába egy hadgyakorlatra.

Március közepén Linas Linkevicius, Litvánia külügyminisztere kérte, hogy Németország aktívan vegyen részt a NATO litvániai katonai jelenlétének fokozásában. Az észak-atlanti szövetség vezetői júliusban találkoznak Varsóban, ahol várakozásaik szerint 28 tagállam vezetői közösen megegyeznek a kelet-európai katonai jelenlét fokozásáról. Ezen a találkozón születhet döntés arról, hogy pontosan milyen létszámban érkeznek további amerikai és német csapatok az orosz határ mellé.