Moszkvába látogat a német külügyminiszter

Moszkvába látogat Frank-Walter Steinmeier, Németország külügyminisztere, ahol Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytat megbeszéléseket Európa biztonságáról, valamint a szíriai és ukrán válság rendezéséről.

Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint a minszki megállapodás és a szíriai válság rendezése, emellett a német-orosz politikai, kereskedelmi, gazdasági és kulturális együttműködés lesznek a találkozó fő témái. A két külügyminiszter Európa biztonsági problémái és a terrorizmus elleni harc kérdéskörében is tárgyalni fog.

Lavrov közvetlen a találkozót megelőzően tett nyilatkozatában kijelentette, reméli, hogy Európa képes lesz maga mögött hagyni a geopolitikai játszmákat, és egyesíti erőfeszítéseit a terrorizmus elleni harcban. Az orosz külügyminiszter a Steinmeierrel való találkozó kapcsán azt mondta, Európa nem engedheti meg magának, hogy a terroristák vegyék kezükbe a közügyek irányítását – és a továbbiakban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kulcsszerepet tölthet be a terrorellenes törekvésekben, annak okán, hogy a NATO és Oroszország közti közvetlen együttműködés felfüggesztésre került.

A német külügyminiszter már tavaly áprilisban hangsúlyozta, hogy az ukrán válság rendezése kapcsán nem a NATO geopolitikai érdekérvényesítését kell tűzzel-vassal képviselni, hanem rugalmasságot kell mutatni a válság rendezésében; figyelembe kell venni Oroszország aggodalmait arra vonatkozóan, hogy az Európai Unió immár egy Oroszországgal szomszédos országgal köt szabadkereskedelmi egyezményt, valamint Ukrajna NATO-integrációjával már közvetlen az orosz határon jelenik meg a NATO-haderő, ami Moszkva számára közvetlen fenyegetést jelent.

Április 26-án a Szabad Európa Rádió kiszivárogtatta a német külügyminiszter egy Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének küldött levelét, amiben a politikus hangsúlyozta, hogy Kelet-Európában nem megengedhető a konfliktus eszkalálódása, ennek okán az ukrán válság rendezésekor az orosz fél valamennyi aggodalmát el kell oszlatni.