A Betyársereg éves seregszemléjén vett részt Volner János

A Betyársereg éves seregszemléjén vett részt Volner János, a Jobbik alelnöke és frakcióvezető-helyettese. A beszámoló szerint a politikus díszvendégként vett részt a rendezvényen, és nyert betekintést a mozgalom belső életébe.

Kunszentmártonban, a Városi Sportcsarnokban tartotta a Betyársereg idei évértékelőjét és seregszemléjét. A beszámoló szerint a mozgalom vezetője, Tyirityán Zsolt összegezte a 2015-ös esztendőt, felvázolta a következő időszak legfontosabb teendőit, kihívásait. “Mozgalmunk vezetője buzdító beszédében örömét fejezte ki annak, hogy a Betyársereg családja folyamatosan gyarapodik és egyre több harcosunk mutat példát, kiemelkedő sportteljesítményével. Nagy Zsolt és Bartalos Tamás kiemelkedő sportteljesítményükkel megmutatták, hogy méltók a Betyársereg tagságára.”

Volner János később saját Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a mozgalom meghívására maga is részt vett a rendezvényen. “Tegnap eleget tettem a patrióta sportmozgalom, a Betyársereg meghívásának. Az éves seregszemlén több száz kőkemény, küzdősportokban jártas magyar harcos vett részt, sokan közülük elit katonák, rendőrök voltak, sőt többen még most is hivatásosként szolgálják a hazájukat.”

A politikus tavaly novemberben a Betyárseregnek adott interjút, melynek során rámutatott, hogy a mai nemzetközi helyzetben elsősorban nem a radikális mozgalmakat kell biztonsági kockázatnak tekinteni, mert a hazafias önszerveződések maguk is fontos szerepet játszhatnak az ország védelmében. “Érdemes végiggondolni a rendszerváltás óta eltelt időszak környező országokban zajló katonai konfliktusait és végignézni a magyar történelem szabadságharcain. Ezekben sokszor nem a reguláris hadseregek, hanem a hazafias önszerveződések játszottak fontos szerepet.”

Az interjú során Volner kifejtette; próbálta elérni, hogy a Jobbik több kezdeményező erőt mutasson, radikálisabb hangvételt üssön meg, de az elnökség többsége a “visszafogottabb politizálás mellett döntött”. A politikus azonban a novemberi interjú során egyértelművé tette; ő a Jobbik szervezetét is egy jól működő, fegyelmezett hadsereggé változtatná.