Orosz delegáció érkezik Irakba: gazdasági, katonai együttműködésről tárgyalnak

Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes vezetésével orosz delegáció érkezik Irakba a hét folyamán; a kétnapos találkozó során kormányközi bizottság tárgyal a gazdasági kapcsolatok bővítéséről és katonai-technológiai együttműködésről.

A Kommerszant üzleti napilap beszámolója szerint Rogozin találkozni fog Ibrahim Dzsafari külügyminiszterrel és Fuád Maszúm iraki elnökkel. A delegáció részeként Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes és számos más helyettes miniszter érkezik Irakba, a találkozó így vélhetően jóval kiterjedtebb együttműködés előkészítését szolgálja. A lap szerint energetikai és katonai-technológiai együttműködésről zajlanak majd a tárgyalások, ennek jegyében a delegáció részeként mintegy 90 orosz üzletember is Bagdadba utazik.

John McCain, az amerikai szenátus katonai bizottságának elnöke, és Lindsey Graham republikánus elnökjelölt november 29-én tett javaslatot arra, hogy török csapatok szárazföldi beavatkozást kezdjenek Irak területén. Elmondásuk szerint egy százezer fős török-szaúdi-egyiptomi haderő kell bevonuljon Irakba (és Szíriába), később ennek támogatásaként vonulna be tízezer amerikai katona. Alig néhány nappal John McCain javaslata után a török hadsereg alakulatai beléptek Irak területére, miközben a bagdadi kormány egyértelművé tette, hogy erre nem adott engedélyt. Irak miniszterelnöke, Haider al-Abadi az amerikai szenátusban elhangzottakra reakcióként kijelentette, hogy Bagdad nem engedélyezi az amerikai csapatok bevonulását, és nem ad engedélyt a tervezet részeként készülődő más országoknak – Törökország – sem a bevonulásra.

November 8-án – hetekkel az amerikai szenátor török megszállásra vonatkozó javaslata előtt – Núri el-Máliki iraki alelnök bejelentette, hogy Irak egy regionális összeesküvés áldozatává vált, melynek eredményeként olyan helyzet állt elő, hogy megbomolhat az ország területi egysége. Az iraki alelnök egyértelművé tette, hogy a nyugati koalíciónak nem célja az Iszlám Állam nevű terrorszervezet felszámolása, ehelyett Irak területi egységét akarja megbontani, hogy így kedvezőbb feltételeket idézzen elő bizonyos energetikai együttműködések megkötésére.

December 10-én az iraki parlament biztonsági és védelmi bizottságának felszólítását követően az iraki kormány beszüntette az Egyesült Államokkal folytatott biztonságpolitikai együttműködést. A bizottság tagjai Haider al-Abadi kormányfővel folytattak egyeztetést, melynek során javasolják, hogy Irak működjön együtt Oroszországgal az Iszlám Állam elleni harcban, és az orosz légierő Irak területén is kezdje meg a légicsapásokat a terroristák állásai ellen.