Nemzetközi terrorizmus: több mint 80 ország támogatja az Iszlám Államot

Bassár el-Aszad szíriai elnök interjút adott az El Pais spanyol napilapnak; elmondása szerint több mint 80 ország – különösen Törökország és Szaúd-Arábia – biztosít pénzügyi, logisztikai és tárgyi támogatást az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek.

Szíria elnöke a lapnak nyilatkozva továbbra is aktívnak és korlátlannak nevezte a terrorszervezet külföldi szponzoráltságát; működésének csak az szab korlátot, hogy mennyi emberanyag-utánpótlás érkezik Szíria területére – harcolni a terroristák oldalán -, mert számos külföldi ország közvetlen támogatja pénzzel a terrorszervezetet, mások logisztikai támogatást biztosítanak, rendszeres fegyverszállítmányokról és anyagi utánpótlásról gondoskodnak, vagy a toborzás szervezéséről gondoskodnak. Az államfő hangsúlyozta, hogy olyan országok is támogatják a Daesh működését, amelyek a nemzetközi politikában nyilvánosan elítélik a terrorizmust, és azt hangoztatják, hogy fellépnek a terroristák ellen. Vannak azonban olyan országok, melyek különböző politikai fórumokon politikailag támogatják a nemzetközi terrorizmus működését. Bassár el-Aszad azzal vádolja Szaúd-Arábiát, hogy a szíriai kormány megdöntéséért harcoló külföldi fegyveresek elsődleges támogatója.

Az államfő felszólította a nemzetközi közösség tagjait, hogy amennyiben valós tűzszünetet akarnak látni Szíriában és le akarják állítani a háborús helyzet miatt kialakult népvándorlást, akadályozzák meg, hogy bizonyos országok – különösen Törökország – újonnan toborzott terroristákat és még több fegyvert küldjenek Szíria területére, valamint logisztikai támogatást biztosítsanak a terroristáknak. Az ország legitim vezetője kizárólag Iránt és Oroszországot említette, mint a terrorizmus ellen valós harcot folytató országokat, segítségüket pedig a Szíriai Arab Hadsereg által folytatott harchoz létfontosságúnak nevezte. Aszad elmondása szerint Oroszország és Irán közreműködésének köszönhető, hogy öt évi háború után egy az ország bukásához közelítő helyzetből újra közel jutottak ahhoz, hogy stabilizálják Szíriát. Az erőteljesebb orosz fellépést pedig azzal magyarázta, hogy Törökország és Szaúd-Arábia kifejezte hajlandóságát a szárazföldi invázióra vonatkozóan. Így, mivel idegen hatalmak már nyíltan a legitim kormány beleegyezése nélkül küldenek fegyvereseket Szíriába, Moszkvának is nagyobb mozgástere van a szíriai rendezésre.

Aszad azonban egyértelművé tette, hogy amennyiben idegen hatalmak a kormány beleegyezése nélkül küldenek katonai alakulatokat Szíria területére, velük ugyanúgy fognak eljárni, ahogy az általuk küldött terroristákkal is az elmúlt évek folyamán. “Meg fogjuk védeni az országunkat. Ez idegen országok általi agresszió. Nincs semmi joguk beavatkozni Szíriában, se politikailag, sem pedig katonailag. Ez a nemzetközi jog sértése, és a szíriai állampolgárok elleni agresszív fellépés, akiknek viszont minden joguk megvan arra, hogy harcoljanak és megvédjék az országot”.

Az államfő hangsúlyozta, hogy a nyugati sajtó állításaival ellentétben az orosz légierő nagyon precízen választja meg célpontjait Szíriában, és a hatóságoknak nincs semmilyen arra utaló bizonyítéka, hogy a szövetségesek – Oroszország, Irán – beavatkozásának civil áldozatai lennének. “Valójában az amerikaiak tették ezt, rengeteg civilt öltek meg az ország északkeleti részén, mert nem a városokban támadnak, hanem a külvárosi részeket bombázzák.”

Szíria legitim kormánya érvényben lévő államközi szerződések alapján kérte fel Oroszországot a terrorizmus elleni fellépésre és katonai beavatkozásra, ami összhangban áll a nemzetközi joggal. A nyugati országok beavatkozását nem kérte a szíriai kormány, azok saját céljaik és motivációik mentén hajtanak végre bombázásokat egy független ország területén – annak ellenére, hogy annak külügyminisztériuma kifejezte tiltakozását a beavatkozások ellen -, ami a nemzetközi jog sértését jelenti. Mivel számos NATO-ország folytat katonai műveleteket Szíria területén, kijelenthető, hogy az országban az ENSZ-BT megkerülésével megkezdett – illegális – NATO-beavatkozás zajlik.