Menedékjogot kaptak, terroristának mentek

Bulgáriában a hatóságok három szíriai állampolgárt tartóztattak le, akik megpróbáltak átjutni a bolgár-török határon, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. A belügyminisztérium közleményben számolt be a történtekről.

A közlemény szerint az őrizetbe vett szíriaiak menekültstátusszal rendelkeznek Németországban, és korábban sikertelenül próbáltak Görögország irányából belépni Törökország területére. A bolgár belügyminisztérium egyértelművé tette, hogy a vizsgálat során az őrizetbe vett személyek Iszlám Állam (Daesh) iránti hűsége megállapításra került.

Szeptember 18-án Hans-Georg Maassen, a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője egy a Rheinische Post napilapnak adott interjú során kijelentette, hogy radikális iszlamista szervezetek a migránsokat segítő civil szervezetek tagjaiként és segítő önkéntesként tevékenykednek, ami ideális álca számukra valós tevékenységük elfedéséhez.

A titkosszolgálati vezető beszámolt arról, hogy az elhárítás ügynökei több alkalommal szemtanúi voltak annak, amint szalafista prédikátorok az országba újonnan érkező közel-keleti menekültek közt próbálnak új tagokat toborozni. A Rheinische Post napilapnak adott interjúban Maassen arról számolt be, hogy az újonnan szerveződő terrorsejtek felszámolása nem csak biztonságpolitikai, hanem kényes belpolitikai kérdés is egyben, mert a civil szféra és emberi jogok védelmezőinek ellenállásába ütközik. Elmondása szerint a terrorista sejtek beépültek a migránsokat segítő civil szervezetekbe, és képesek arra, hogy saját védelmük érdekében a jogvédő szervezeteket mozgósítsák.