Lavrov: évtizedekig is érvényben maradhatnak a szankciók

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a nyugati szankciók akár évtizedeken át is érvényben maradhatnak Oroszország ellen. Volt már rá példa, és ahogy korábban, a nyugati országok ezúttal is saját veszteségeik miatt fogják visszavonni azokat.

A Moszkovszkij Komszomolec orosz napilap arról kérdezte a külügyminisztert, hogy véleménye szerint meddig maradhatnak még érvényben a szankciók, és hasonlíthatóak-e azok az Egyesült Államok által korábban hozott szankciókhoz. Lavrov emlékeztetett, hogy a Jackson-Vanik módosítás által életbe léptetett kereskedelmi korlátozások több mint 20 éven át érvényben voltak, és két évtized után kizárólag amiatt törölték el őket, mert az amerikaiak rájöttek, hogy azok miatt az Egyesült Államok külkereskedelme jelentős veszteségeket kell elkönyveljen, miután Oroszország csatlakozik a Világkereskedelmi Egyezményhez. Oroszország WTO-csatlakozása után a szankciók fenntartása azt jelentette az Egyesült Államok számára, hogy nem élvezheti az olcsó vámtarifák előnyeit, emiatt jelentős haszontól esik el.

Az orosz külügyminiszter azonban a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy Washington Moszkva elleni szankcióinak kiváltó oka nem a szíriai és ukrajnai válság volt. “A Jackson-Vanik módosítás eltörlését követően azon nyomban elfogadták a Magnyickij-törvényt, hogy nyomás alatt tartsák az oroszokat.” Ez egy példa arra, hogyan hozzák a kereskedelmi korlátozásokat: “nem Ukrajna vagy Szíria miatt. Egyszerűen azért, mert Washington nem tolerálja, hogy Oroszország egyre erősebbé válik, és saját véleményt alkot a világról.”

Lavrov szerint az Egyesült Államok ugyanezen politikájának folytatólagosságaként próbálta megzavarni a Szocsiban rendezett téli olimpiát, ennek okán népszerűsítette az olimpia bojkottálásának elgondolását is.