Nyikolaj Patrusev – a konfliktust az Egyesült Államok kezdeményezte

Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának titkára nem nyilatkozik gyakran a médiának, ezért Nyikolaj Patrusev megnyilvánulásai mindig különös súllyal esnek latba, melyre minden politikus és geopolitikai elemző odafigyel. Patrusev a héten a Moszkovszkij Komszomolec napilapnak és az AP nemzetközi hírügynökségnek is nyilatkozott. Az interjúk során az ukrán és a szír helyzetről beszélt, valamint Oroszország és az USA ellentéteinek eredendő okairól fejtette ki véleményét.

“A Donyecket és Luganszkot képviselő megbízottakkal való közvetlen párbeszéd helyett az ukrán fél a régiót teljes blokád alá vette” – mondta Patrusev, “és ez a helyi lakosokra mért súlyos csapást jelent, mert Kijev megvonta a nyugdíjak és egyéb szociális juttatások fizetését, és blokkolja a banki szolgáltatások üzemeltetését. Ezzel éhezésre ítélik az embereket, akik egyébként ukrán útlevéllel rendelkeznek.”

Patrusev szerint az orosz diplomácia álláspontja, hogy “Ukrajna egységes államalakulatként való megőrzésében és nem szétszakításában érdekelt” és “a kérdés az, hogy a kijevi vezetés részéről ugyanez az elkötelezettség fennáll-e vagy sem… Az ukrán vezetés jelenleg az Egyesült Államok bábjaiból áll, akik valaki más akaratát teljesítik, eltávolítva ezzel Ukrajnát Oroszországtól. Egy ilyen politikának nincs jövője. Ha nem adják fel időben ezt a törekvést, akkor az Ukrajna teljes gazdasági összeomlásához és területi széteséséhez fog vezetni”.

Az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára ugyanakkor világosan kifejezve fogalmazta meg, hogy “a jelenlegi konfliktust az Egyesült Államok kezdeményezte. Európa pedig aláveti magát az akaratának, és Washington gyakorlottan használja ki a NATO keleti szárnyán fekvő országok oroszellenes beállítottságát annak érdekében, hogy a túlságosan függetlenedő NATO tagállamokat, Franciaországot, Németországot és Olaszországot semlegesítse.”

A nyilatkozat alátámasztja azt a feltételezést, hogy az orosz vezetés régóta tisztában van azzal az atlanti blokk részéről történt irányváltással, amely Ukrajna felosztásával próbálja megadni a kereteit egy a Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő oroszellenes katonai-gazdasági jellegű egységtömörülésnek. Ez a művelet a politikai és gazdasági diplomácia szintjén 2015/2016 fordulóján magasabb fokozatba kapcsolt, amely egyidejűleg folyik a nyugati tengely angol nyelvhasználati területeit lefedő társadalmak közvéleményének előkondicionálásával. A világ jelenleg legnépszerűbb, az angol nyelvi beágyazottsággal rendelkező területeken (Észak-Amerika, India, Anglia, Fülöp-szigetek, Ausztrália) legszélesebb körben sugárzott új televíziós sorozata, a Hillary Clinton személyiségét külsőleg és dramaturgiailag leképező Madam Secretary december-január időszakra eső epizódjaiban Ukrajna felosztása megtörténik. A Petro Porosenko ukrán elnök személyét szimbolizáló Michael Bozik nevű karakter képét az amerikai producerek az eddigi részekkel ellentétben a legsötétebb színben tüntetik fel és előrevetítik elkerülhetetlen végzetét.

Amennyiben ez a folyamat a valóságban is realizálódik, az újabb geopolitikai bizonyíték lesz arra nézve, hogy a globális hegemónia megőrzése érdekében az USA csak pillanatnyi érdekszövetség halmazokat képez, és nem tud olyan hiteles hosszú távú stratégiát felmutatni, amely a nemzetközi közösség tagcsoportjainak valós érdekegyezésén alapul.

Nyikolaj Patrusev szerint a hegemónia megőrzésének érdekében Washington célja, hogy amennyire csak lehetséges, gyengítse Oroszországot, és “ebbe az Oroszországi Föderáció területi egységének megbontására irányuló tevékenység is beletartozik. Washington, ha kell, kész a katalizátor szerepét betölteni egy ilyen folyamatban.amely hozzáférést biztosítana az Egyesült Államok számára ahhoz a mérhetetlenül gazdag természeti erőforrás rendszerhez, amely felett megítélése szerint Oroszország érdemtelenül rendelkezik.”