Tudományos és fantasztikus: Bizonyíték az álom-telepátiára?

Nem a Terminátor-sorozat klasszikus elemei az egyetlen tudományos fantasztikum, ami a hétköznapi valóságban is bekopogtat. Egy kaliforniai tudós úgy gondolja, bizonyítékot talált az emberek közötti természetes telepátia létezésére.

Stanley Krippner, a kaliforniai Saybrook University pszichológia professzora azt állítja, bizonyítékkal tud szolgálni arra, hogy emberek között gondolati kapcsolat jöhet létre, miközben álmodnak. “Bár az embernek gyakran vannak olyan álmai, amelyben másokkal beszélget, többnyire soha nem gondolja azt, hogy ezek a beszélgetések valóban megtörténtek volna.” A professzor azonban kijelentette; szerinte a mai technológia tudományosan visszaellenőrizhetővé teszi ezeket a jelenségeket, és a korai vizsgálatok alapján az ember valóban alkalmas lehet arra, hogy az alvás egy bizonyos fázisában telepatikus kapcsolatra lépjen a világban tőle távol élő személyekkel. Krippner hangsúlyozta, hogy bár a parapszichológia régóta foglalkozik a jelenséggel, annak érdemi vizsgálatát csak az utóbbi évek pszichofiziológiai kutatásai tették lehetővé. Az alvás vizsgálata során a kutatók felfedezték, hogy a REM-fázisban (rapid eye movement – gyors szemmozgás) felébredő alanyok gyakran részletekbe visszamenően vissza tudják idézni az álmok egyes fejezeteit. Ennek alapján elindulva a kutatók olyan vizsgálatokba fogtak, melynek során egy “küldő” alany távoli, izolált környezetben összpontosít egy konkrét ingerre, majd a “vevő” kísérleti alanyt a REM-fázisból felébresztik, és amennyiben emlékszik egy álomra, azt részletekbe menően leírja. Krippner nem kevesebbet állít, minthogy a vizsgálatok során visszaellenőrizhető; a kísérlet alatt az ingernek kitett “vevő” látványosan nagyobb valószínűséggel él át olyan álmot, amit a távoli helyen közreműködő “küldő” ingerként megpróbált átadni. A professzor szerint ezek a kutatások a tudományos kritériumoknak megfelelően visszaellenőrizhetővé és megismételhetővé teszik a kísérleti eredményeket, hiszen a modern labortechnika már lehetővé teszi, hogy az ingert fogadó személy teljes mértékben izolált környezetben legyen.

Krippner emlékeztetett, hogy bár a jelenség működési elvének magyarázatára csak elméletek léteznek, egyes összefüggésekre a kvantumfizika eddigi eredményei szolgálhatnak magyarázattal, mások pedig éppen a technológiai fejlődéssel válnak kutathatóvá. A brooklyni Maimonides Medical Center már a ’60-as években végzett ehhez hasonló kísérleteket, ezek gyakorlati visszaellenőrizhetősége azonban még korlátozott volt. Hogy a nagyhatalmak kormányait és a nagyobb technológiai cégeket is érdekli a telepátiakutatás, azt éppen Mark Zuckerberg, a Facebook alapítójának kijelentése támasztja alá;. Zuckerberg június elő hetében kijelentette; a technológiai fejlődés fogja lehetővé tenni, hogy az emberek közvetlen gondolati üzenetek küldésével kommunikáljanak egymással, és ez alapjait tekintve megváltoztatja majd az online közösségi médiát. Zuckerberg elgondolása szerint bizonyos most megjelenő technológiák lehetővé teszik majd, hogy az új generáció fiataljai nem az egész nap kezükben tartott okostelefonokon keresztül, hanem az agyukba helyezett implantátum segítségével legyenek állandó összeköttetésben. Utóbbi azonban egy materiális-technológiai alapú, durva beavatkozás, ellenben a Krippner által hivatkozott, spontán formában kimutatható jelenséggel.

(Megjegyzés: a kép utalás a “Babylon 5” című amerikai scifi-tévésorozatra. A tudományos-fantasztikus film egy történetszálának részeként, telepátia használatára képzett emberek feltétlen hűséggel adóznak az őket gyermekkoruktól fogva kiképzésben részesítő szervezetnek.)