Franciaország külső beavatkozás miatt nem tudott egy ismert terroristáról

Ahogy egyre több részlet jut nyilvánosságra a Párizsban történt terrortámadással kapcsolatban, annak lehetősége is felmerült, hogy a támadás megelőzhető lett volna. Egy török diplomata azt állítja, Ankara több alkalommal is figyelmeztette a francia hatóságokat az egyik elkövetővel kapcsolatban.

Az Al Jazeera állításai szerint egy török tisztviselő arról értesítette őket, hogy Törökország titkosszolgálatai több mint egy évvel ezelőtt potenciális veszélyként azonosították az egyik későbbi elkövetőt, amikor az Párizsból Törökország területére érkezett. Omar Ismail Mostefai később a terrortámadás egyik elkövetőjeként vált ismertté, a török hatóságok azonban már több mint egy éve terroristaként nyilvántartották. A lapnak nyilatkozó tisztviselő szerint Mostefai 2013-ban lépett Törökország területére. Amikor a francia hatóságok 2014 októberében információt kértek egy terrortámadás elkövetőivel kapcsolatban, az Ankara által adott listán Mostefai volt az ötödik személy.

“Törökország kétszer is figyelmeztette a francia hatóságokat Mostefai személyével kapcsolatban – előbb 2014 decemberében, majd 2015 júniusában.”

A tisztviselő szerint azonban Franciaország egyik esetben sem reagált a számukra biztosított információkkal kapcsolatban. A Párizsban történt terrortámadást követően azonban információigénylés történt a francia fél részéről Mostefai személye kapcsán. A tisztviselő szerint szükség van a két ország közti együttműködés fokozására, hogy a jövőbéli esetleges tragédiák megelőzhetővé váljanak. A török államfő a G20 csúcstalálkozóján szintén kijelentette, hogy a Törökország és Franciaország titkosszolgálatai közti együttműködést fokozni kell.

Amennyiben az Al-Jazeera által idézett török tisztviselő kijelentése hiteles, az annak lehetőségét veti fel, hogy egy idegen ország beavatkozásának köszönhetően Franciaország annak ellenére sem rendelkezett információkkal egy terroristával kapcsolatban, hogy a török hatóságoktól minden, az adott személyre vonatkozó adatot megkaptak.

Az Egyesült Államok a tragédiára hivatkozva szintén fokozna akarja az együttműködést Franciaországgal. Peter Cook, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője hétfői közleményében kijelentette, hogy az Egyesült Államok “kiáll legrégebbi szövetségese mellett”, és mindkét ország egyetért abban, hogy a terrortámadás miatt “a kapcsolatok elmélyítésére van szükség”.