Az európai jogot nem ismerők jogkövető magatartására hagyatkoznak

Nyomtalanul eltűnt több száz bevándorló Alsó-Szászországban, abból a négyezer főből, akiket egy helyi menekülttáborban szállásoltak el. A hatóságok sem tudják, hova tűnt több száz migráns, akik nem legálisan tartózkodnak az Európai Unióban.

A táborban elszállásolt bevándorlók többsége még nem került regisztrálásra, nincs tartózkodási joga az Európai Unió területén, és mivel nem regisztrálták, a hatóságok azzal sincsenek tisztában, hogy kik ők, milyen országból érkeztek, és mik a céljaik Európában. A The Local információi szerint sokan már Németországban élő rokonaiknál rejtőzhettek el, vagy külföldre távoztak az Európai Unió területén belül.

A lap hangsúlyozza, hogy a bevándorlók többsége csalódott és teljességgel zavarodott, miután megérkezik Németországba. A nemzetközi sajtó egy befogadó Európa hamis képét mutatja, így a valós viszonyok “hideg zuhanyként” hatnak az Európába érkező migránsokra.

A hatóságok szerint Lingen területén is 212 bevándorlót szállásoltak el a napokban, de ennek fele már közvetlen érkezése után ismeretlen helyre távozott. Németországban a deportálás előkészületei annak szükségességét is felvetették, hogy a bevándorlókat szigorú megfigyelés alatt kell tartani, miután az országba érkeznek. Angelika Jahn, a Kereszténydemokrata Unió szóvivője bejelentette, hogy a törvények be nem tartása elfogadhatatlan. Ennek ellenére a menekülttáborokat nem tették zárttá, gyakorlatilag a bevándorló jogkövető magatartásán múlik, hogy sikerül-e őket regisztrálni, és a menekülttáborban maradnak-e. A német hatóságok ezzel olyan emberek jogkövető magatartására hagyatkoznak, akik egyrészt nem ismerik az európai törvényeket, másrészt az életvitel általunk ki sem mondott, alapértelmezett szabályai számukra teljesen ismeretlenek.