Tegnap hasznos eszköz volt, ma már biztonsági kockázat a Jobb Szektor

A kijevi vezetők körében pánik uralkodik, mert a Jobb Szektor kicsúszott irányítás alól, és attól tartanak, hogy egy második frontot nyithat, mozgósíthatja embereit a jelenlegi kormány ellen.

A Süddeutsche Zeitung német napilap szerint az ukrán politikusok egy része már most előkészítette, hogyan tudja elhagyni az országot, ha megkezdődik egy harmadik Majdan-téri lázadás, és a Jobb Szektor a kormány ellen fordul. Sokan közülük úgy gondolják, hogy már az utóbbi napokban történt összeütközések egy fegyveres felkelés kezdetét jelentik.

A német lapnak egy nevét nem vállaló ukrán tiszt azt nyilatkozta, hogy mostanra komolyan foglalkoznak a kérdéssel, “mi történik, ha holnap-holnapután elhangzik a felszólítás, hogy önkéntesek az állam ellen, sorakozó”. Ebben az esetben Nyugat-Ukrajna egyik napról a másikra polgárháborúba sodródik, mert a hadsereg egy része dezertált, az országban szabadcsapatok működnek, másik részük a Jobb Szektor irányítása alatt áll. A kormány viszont külföldi segítséget hívhat a helyzet stabilizálására, ami szintén olaj a tűzre, mert az ukrán lakosság nem támogatna egy idegen beavatkozást. A név nélkül nyilatkozó tiszt szerint könnyen lehet, hogy éppen egy ilyen külföldi beavatkozás indítaná be a harmadik Majdant, mert az idegen csapatok behívása szabadságharc színezetet adna a folyamatban lévő polgárháborúnak.

A Süddeutsche Zeitung újságírója szintén lehetségesnek tartja, hogy egy ilyen helyzetben a lakosság egy része – és a hadsereg egy része – a Jobb Szektorhoz csatlakozna, mert mostanra olyan mértékűvé vált a kormánnyal szembeni elégedetlenség, hogy ez egy reális forgatókönyvvé vált.

A Dimitrij Jaros irányítása alatt álló, magát nemzetiszocialista szervezetként meghatározó csoport 2013-14 fordulóján kezdett nyílt fegyveres harcot az államhatalom ellen, katalizátorként hozzájárultak a radikális atlantista kormány hatalomra jutásához. Az első EuroMajdan idején, az akkor még működő Janukovics-kormány ideje alatt rendőrségi források arról számoltak be, hogy a Majdan-téren folytatott rajtaütés során a sátortáborban megtaláltak olyan jegyzőkönyveket, melyek alátámasztják, hogy belföldi szélsőjobboldali szervezetek dollárban kaptak kifizetéseket a rendőrökkel kezdeményezett összecsapásokért.

Később a Jobb Szektor ugyanebből a forrásból nagyobb fegyverkészleteket is kapott, a karhatalom azonban nem tudta elfojtani a nyugati beavatkozást, mert addigra a kormánypolitikusok egy része elmenekült az országból, és a relatív többségbe jutott ellenzék megszavazta a különleges rendőri erők feloszlatását. A radikális atlantisták kormányra jutatása csalódást okozott a Jobb Szektor vezetői számára, akik úgy gondolták, hogy a legitim kormány eltávolítását követően nyers erővel hatalomra juthatnak. A nyugati országok azonban saját embereiket ismerték el kormányzó erőként, az eszközként felhasznált szélsőjobboldal pedig mostanra biztonsági kockázattá vált, amit korábbi támogatóik is félreállítanának.