Amerikai cégek termelik ki és vásárolják fel az iráni olajat, földgázt

Ahmad Madavi, az iráni Petrolkémiai Ipari Vállalatok Szövetségének elnöke szerint Irán a következő hónapokban megkezdi a petrolkémiai termékek exportját az Egyesült Államokba.

A szövetség elnöke hétfőn jelentette ezt ki, hozzáéve, hogy az Egyesült Államok Irán kőolaj- és földgázexportjában fontos szerepet játszik majd. A Press TV iráni hírügynökség szerint az ország jelenleg sem ütközik problémákba az értékesítés terén, de a szankciók feloldását követően az export diverzifikálására törekszenek majd. Madavi kifejtette, hogy a szankciók feloldása után jelentősen megnőhet a kereslet az iráni olaj és földgáz származékokra, pedig a nyugati országok részéről már most is fokozott érdeklődés mutatkozik.

“Bár Irán és a Nyugat közt még nem értek véget a tárgyalások, számos nyugati ország vállalatai kezdtek tárgyalást Iránnal a petrolkémiai termékek importjának folytatásáról.”

Madavi elmondása szerint a közeljövőben nem csak folytatják, de a korábbi kereskedelmi egyenleghez képest jelentősen fokozni fogják az exportot Európába, emellett Észak-Amerikába is megkezdhetik az exportot már a következő hónapokban.

Madavi az Egyesült Államokról mint elsődleges felvásárlóról beszél, ugyanakkor a nyugati cégek részt vesznek majd az iráni olaj és földgáz kitermelésében is. Május első hetében amerikai olajipari vállalatok vezetőiből álló delegáció érkezett Teheránba, ahol megbeszéléseket folytattak az olajügyi minisztérium illetékeseivel a kitermelési engedélyek megszerzéséről. Abbasz Seri Mokadam, Irán helyettes olajügyi minisztere az amerikai delegáció látogatása után jelentette be, hogy a nyugati országok feloldhatják a szankciókat, és a közeljövőben megjelennek Iránban a főbb amerikai olaj- és gázipari cégek. Ez volt az első, arra vonatkozó nyilvános bejelentés, hogy az Irán elleni szankciók feloldásra kerülhetnek, és egyben azt is alátámasztotta, hogy valós megállapodásra csak akkor kerülhet sor, ha Irán a kitermelt olajat és földgázt a nyugati országokba exportálja, és a kitermelésben nyugati cégek vesznek részt.

Mokadam hétfőn a Press TV-nek nyilatkozva kijelentette, hogy az európai országokkal folyamatban vannak a tárgyalások különböző befektetésekről, elsősorban olaj- és földgázkitermelésre vonatkozóan. A helyettes olajügyi miniszter szerint a kitermelésben érintett nyugati befektetők több alkalommal is ellátogattak Teheránba, és mostanra állandó képviseletet működtetnek az iráni fővárosban.