Putyin saját népe érdekét képviseli – elismerte a CNN

Vlagyimir Putyin

A CNN egyik alapítója, Reese Schonfeld szerint a Nyugat hatalmas hibát követ el azzal, hogy Vlagyimir Putyint a “gonosz megtestesülésének” és elsőszámú ellenségképnek nyilvánítja. A CNN társalapítója és újságírója kijelentette, hogy az orosz államfő valójában népe érdekét képviseli, ami mostanra az amerikaiak figyelmét is magára vonta. Elmondása szerint az orosz államfő a valóságban koránt sem olyan “megérthetetlen, kiszámíthatatlan és agresszív” mint ahogy azt a nyugati sajtó igyekszik bemutatni.

Schonfeld rámutat arra, hogy Vlagyimir Putyin politikájának nem feltétlen a nyugatellenesség a mozgatórugója, lépései mindig egyértelműen visszavezethetőek népe érdekének képviseletére. Erre példaként azt említette, hogy Oroszország élhetett volna vétójogával, amikor az ENSZ BT szankciókat hozott Irán ellen, de mégsem tette, ehelyett az Egyesült Államokat támogatta, annak ellenére, hogy egyébként baráti politikát folytat Irán viszonylatában, és mindez visszavezethető egy egyszerű indokra; hogy az orosz nép érdeke akkor éppen azt diktálta.

Schonfeld szerint az ukrán válság rendezésében is Putyin kizárólag az orosz nép érdekének képviseletét követte; amikor Washington “kihasználta a lehetőséget a Moszkva és Kijev közti szoros kapcsolat felszámolására” (az amerikai sajtóban tabu, hogy Kijevben puccs történt, azt egy véletlenszerű történésnek mutatják be, amit az USA “utólag kihasznált”), Putyin nehéz döntés előtt állt, és ahelyett, hogy az ukrán lakosság egészére összpontosított volna, elsősorban az ukrajnai orosz lakosság érdekét tartotta szem előtt és ennek megfelelően cselekedett.

Az újságíró kijelentette, hogy Putyin mindig is érzékeny kérdésnek tekintette a Krím-félsziget Ukrajnához kerülését, és a Krím Oroszországhoz visszacsatolásával szintén saját népe érdekét képviselte. A szerző emellett azt is elismerte, hogy miközben a NATO kiterjedt hadgyakorlatokat folytat Kelet-Európában, igyekszik éket verni Oroszország és szövetségesei közé, Putyin azt tette, amit minden, országának határait védelmező vezető tett volna.

A szerző emellett figyelmeztetett, hogy Oroszországban még friss a nyugati fasizmus feletti győzelem során hozott több millió életáldozat emléke, emiatt minden, Vlagyimir Putyint ellenségképként felmutató médiapropaganda csak felsorakoztatja az orosz népet vezetőjük mögött, Putyin támogatottsága egyre stabilabb és megdönthetetlenebb lesz.