Nagy-Ukrajnához ragaszkodna az új kormányfő

Vologyimir Grojszman hidfo.ru

Ukrajna új miniszterelnöke, Vologyimir Grojszman a háború ígéretével kezdte a vezetői poszton. Kijelentette; az ő kormánya soha nem fogja elismerni, hogy a Krím-félsziget és a Donbassz régió már nem tartozik Ukrajnához – majd a hadsereg fejlesztését nevezte elsődleges célkitűzésnek.

“Ukrajna soha nem fogja elismerni a Krím elszakadását és a Donbassz régió függetlenedését” – mondta Ukrajna újonnan beiktatott miniszterelnöke. Az ukrán parlament csütörtökön elfogadta Arszenij Jacenjuk lemondását, és megszavazta Grojszmant a kormányfői posztra. Azt követően Grojszman arról beszélt, hogy az új kormány fokozott figyelmet fog fordítani a Krím-félsziget és az “átmenetileg megszállt” Donbassz régió visszaszerzésére.

Beszédében azt is egyértelművé tette, hogy ebben a műveletben a katonai tényezőt tekinti elsődlegesnek, ennek okán Ukrajna számára prioritás a katonai képességek fejlesztése, ami főként azt jelenti, hogy a nyugati fegyvergyártó cégek termékeit fogják nemzetközi hitelekből felvásárolni. “Védelmi képességeink fokozása az orosz agresszió körülményei mellett elsődleges fontosságú marad a kormány számára. Világos terveink vannak védelmi képességink fokozására, összhangban a NATO-standardokkal.”

A Grojszman által említett területek “visszaszerzése” egyfajta Nagy-Ukrajna fenntartását jelentené, hiszen a Krím-félsziget és a Donbassz régió abszolút többségben orosz lakosságú területek, ahol az ukránok jelentik a kisebbséget. Mindkét említett területen azt követően kezdődtek függetlenségpárti tüntetések, hogy 2014. elején lezajlott a kijevi puccs, és az új atlantista kormány hatályon kívül helyezte a nyelvtörvényt, ami ezekben a régiókban a többségi lakosság anyanyelvének használatát garantálta. A Krím-félsziget népszavazással döntött az Oroszországi Föderációhoz csatlakozásról, ennek eredményeit azonban a nyugati országok nem ismerik el, mert a NATO haditengerészeti kikötőt akart működtetni a Krím-félsziget területén, és a Krím Oroszországgal újraegyesülése ellehetetlenítette ezeket a terveket.

A NATO Krím-félszigetre vonatkozó terveinek meghiúsulása mellett Ukrajna továbbra is számos üzleti lehetőséget tartogat a nyugati országok számára. Ukrajna fegyveres erői eddig orosz fegyvereket használtak, a NATO-standardra átállás így megközelítőleg azt jelenti, hogy az országnak a semmiből kell nyugati rendszerű, új hadiipart építenie, amit az atlantista kormány a nyugati fegyvergyártó cégektől fog megvásárolni. Mivel az ukrán gazdaság romokban hever, ezekhez az ügyletekhez újabb hiteleket kell felvegyenek, amit a fegyverek megvásárlása után évtizedekig törleszteni fognak.