AfD: az iszlám nem összeegyeztethető a német alkotmánnyal

Frankfurt muszlim alkotmány AfD hidfo.ru

Betiltaná a mecseteket és a burka viselését az Alternatíva Németországnak; a párt helyettes vezetője szerint az iszlám nem összeegyeztethető az alkotmánnyal, mert “nem vallás, hanem egy az államhatalom megszerzésére törő ideológia”.

Beatrix von Storch a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak adott interjú során beszélt arról, hogy az AfD betiltaná a mecseteket, és az egész testet elfedő muszlim női viselet, a burka hordását. “Az iszlám magában hordoz egy politikai ideológiát, ami nem összeegyeztethető az alkotmányunkkal. Ennek okán támogatjuk a minaretek, a müezzinek működésének betiltását is.”

Az AfD a korábbinál élesebb nyilatkozatokat kezdett tenni az iszlámmal kapcsolatban, miután március 13.-án Angela Merkel pártja látványos vereséget szenvedett; Baden-Württembergben a zöldek nyerték a választást, az AfD pedig második helyre lépett elő Szász-Anhaltban, és a szavazatok 24%-ával a szociáldemokratákat is megelőzte.

Alexander Gauland, a párt brandenburgi ágának vezetője a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung nyilatkozva szintén kijelentette, hogy “az iszlám nem olyan vallás, mint a katolikus vagy protestáns kereszténység, mert intellektuális alapjai magában hordozzák az államhatalom megragadásának igényét.”

Az AfD politikai iszlámmal szembeni fellépése nem elszigetelt jelenség, hanem egy az Európai Unió más országait is érintő problémára reagál. Tavaly októberben egy dán napilap megrendelésére végzett felmérésből kiderült; az országban letelepedett muszlimok 40%-a gondolja úgy, hogy Dánia törvényeit a Koránra kellene alapozni. A Wilke közvélemény-kutató intézet által végzett felmérés szerint a muszlim bevándorlók tekintélyes hányada nem fogadja el a befogadó ország alkotmányát, így a hatóságok jogkövető magatartásra sem számíthatnak a részükről.