Veszélyessé válhat Lengyelország? “Kevésbé okos, de kegyetlenebb, mint Orbán”

Egy osztrák politológus arra hívta fel a figyelmet, hogy Lengyelország új kormányának konszolidációja az Európai Unió széthullásának utolsó fázisa lehet. Eric Frey szerint a lengyel vezető goromba és bárdolatlan, 2016-ban Lengyelország válhat az új válsággóccá, ami az Európai Unió alapjait rengeti meg.

Az osztrák politológus a Der Standard napilapban megjelent elemzésében rámutatott, hogy az Európai Unió egyre több válsághelyzettel találja szembe magát, a problémák halmozódása azonban pontot tehet az EU haláltusájának végére. Az euróválság, Görögország, Ukrajna, a tömeges bevándorlás és a britek kilépésének lehetősége egyenként is nagy csapás volt az unió számára, ennek betetőzését azonban egy lengyel válság jelentheti, amit az ország új kormányának lépései szükségképpen előidéznek. Frey úgy gondolja, a 2016-os év Lengyelországról fog szólni, mert az ország helyzete drasztikusan romlik majd, ami az Európai Unió alapjait rengeti meg. Szerinte Jaroslaw Kaczynski egyszerűsége és durvasága egy újabb válsághullámot hoz, amin az EU már nem tud felülemelkedni.

A politológus kifejti, hogy a “Jog és Igazságosság” párt hatalomra jutása olyan politikusok kezébe adta a kormányrudat, akik “se az Európai Unió alapértékeit, se a demokráciát nem tisztelik”, ehelyett a lengyel fasizmus rehabilitálását folytatják, és ellenségnek tartanak mindenkit, aki a lengyel expanzionizmus útjába állna. Ezzel egy újabb centrifugális erő kezd működni az Európai Unió keleti részén, a térségi országok az új lengyel kormány törekvései miatt egymás ellen fordulhatnak, és az Európai Unió ma már nem jelent olyan erőt, ami az érdekütközésbe kerülő európai országok közti konfliktust megakadályozhatná. Frey szerint Kaczynski és körei minden kritikust és ellenzéki erőt a nép ellenségének tartanak, akiknek nincs helyük a politikai életben. Felszámolásukra antidemokratikus lépéseket tesznek, ami ellensúly nélkülivé teszi a kormányt, és egy olyan helyzetet idéz elő, amiben a lengyel kormány csak külföldről kaphat kritikákat, emiatt szükségképpen szembefordul az Európai Unióval és a szomszédos országokkal.

A politológus párhuzamot vont Orbán Viktor kormányzásával, mert a magyar kormányfőt szintén azzal vádolják, hogy felszámolja a demokráciát és autoriter rendszert épít az Európai Unió egy tagállamában. Ugyanakkor Frey kijelentette, hogy “Orbán jóval okosabb, taktikusabb politikus”, aki meglepő gyorsasággal alkalmazkodik bármilyen kialakult helyzethez. Ezzel szemben a lengyel kormánypárt vezetője “nem csak kegyetlenebb, de kevésbé éles eszű is”, mint Orbán. A politológus abban határozta meg a különbséget, hogy bár Orbán tekintélyelvű kormányzást folytat, hajlandó visszakozni és engedményt tenni, amikor erős ellenállásba ütközik. Ezzel szemben a lengyel pártvezető minden ellenállást brutális erővel számol fel, a politikai érdekközösségek és lakossági érdekképviselet közt nem tesz különbséget, ha az ő hatalmát fenyegetik. Frey ezen felül hangsúlyozta, a magyar kormányfő rendelkezik azzal a képességgel, hogy politikájának helyességéről másokat is meggyőzzön az Európai Unióban; Orbán jelentős erőt fektet abba, hogy külföldi lapokban kifejtse véleményét, rövid és lényegre törő beszédeket tartson az Európai Parlamentben, melynek eredményeként más országok vezetői elfogadják a sokak által vitatott lépéseket. Emellett “képes arra, hogy az újságírók provokatív kérdéseivel szemben megvédje magát”, még ha sokan nem is hiszik el, amit mond.

A magyar kormányfőt tehát egy gyorsan alkalmazkodó politikusként jellemezte, aki nem megy az árral szemben, inkább megpróbálja annak folyását lassan másfelé terelni. Ezzel szemben Kaczynski kapcsán hangsúlyozta, hogy ő soha nem volt liberális, mindig is egy radikális vezető volt, akinek érdekérvényesítése belföldre összpontosul, politikájának térségünkben okozott következménye a legkevésbé sem érdekli. “Orbánnal ellentétben, nem próbálja jobb irányba fordítani az Európai Uniót, nem próbál meggyőzni másokat”, ellenben ténylegesen is felszámolja a demokráciát, és saját előnyére akarja fordítani azt, hogy ezért más országok ellenségképévé válik. A politológus szerint elképzelhető egy olyan fordulat, hogy az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk idővel nem térhet majd haza saját hazájába, mert az új lengyel kormány arra használja a saját kezében összpontosított bírói hatalmat, hogy a volt kormányfő ellen folytasson büntetőeljárást különféle ügyekben. Ebben az esetben az Európai Tanács diplomáciai mentességet biztosít, de az ügy újabb feszültséggócot teremt az Európai Unióban. A politológus emlékeztetett, hogy Kaczynski pártja már ellenőrzés alatt tartja az elnöki hivatalt, a parlament mindkét házát, és jelenleg vonja ellenőrzés alá az alkotmánybíróságot, ezzel átvéve az irányítást minden hatalmi centrum fölött. Ennek velejárójaként pedig “Lengyelországban rendszeresen használják majd a könnygázt”, és a következő évben a török forgatókönyv szerint alakulhatnak a lengyelországi események. A politológus szerint elképzelhető, hogy vér fog folyni az utcákon, mert ez a kormány semmilyen téren nem hajlamos a kompromisszumra.

Frey ezen felül hangsúlyozta, hogy Kaczynski autoriter hatalmának egyik tartóoszlopa, hogy mindenkor képes volt leszámolni a belső kritikákkal. Emiatt bár lehetséges lenne egy párton belüli puccs, egy ilyen manőver aligha járna sikerrel, ezért az sem valószínű, hogy bárki megpróbálná. A belső ellenzék elhallgattatása és az ellenzék felszámolása miatt pedig a kormányt senki nem tudja figyelmeztetni saját hibás lépéseire, melyek egyébként elkerülhetőek lennének. Kaczynski lépései így igen hamar elvezethetnek a lengyel fizetőeszköz összeomlásához, amit a kormány szintén külföldi összeesküvés eredményének mutathat fel. Frey szerint ezzel az Európai Unió nem sok mindent tud kezdeni – szembesülnie kell azzal, hogy a lengyel gazdaság hanyatlását néhány parlamenti ciklus elteltével az európai országok segélyezéssel kell megállítsák, mindaddig azonban a lengyel kormány egy feszültséggóc lesz az Európai Unióban. A politológus szerint a Varsó által okozott problémák kezelésére egy mód lenne; ha az Európai Unióból való kizárással fenyegetik. Azonban az EU dokumentumainak egyike sem teszi lehetővé a tényleges kizárást, és “egy az EU-ból nem kizárható Lengyelország legalább olyan veszélyes lehet, mint a britek, akik kilépni akarnak.”