Az NSA tevékenységére nincs hatással a “demokrácia”

A Fehér Ház nemzetbiztonsági testületének tanácsadója, Gwenyth Todd kijelentette, hogy az NSA akkor is folytatni fogja az állampolgárok tömeges megfigyelését, ha a törvény azt illegálissá teszi.

Elmondása szerint a törvényi változások semmit nem jelentenek a titkosszolgálatok működésére vonatkozóan, és a teljes megfigyelést akkor is folytatni fogják, ha az átmenetileg illegális. A tanácsadó kijelentette; ilyen esetben mindössze annyi történik, hogy tovább folytatódik az információgyűjtés a korábbi módszerekkel, de találnak majd más forrást, amire az illegálisan szerzett információ visszavezethető. Tehát a törvénynek nincs semmiféle ráhatása az amerikai nemzetbiztonsági hivatal működésére – a hatályos törvényeknek mindössze annak szempontjából van jelentősége, hogy a demokratikus döntéshozatali szerv állandó kizárásával zajló illegális tevékenységet a nyilvánosság számára hogyan kommunikálják le.

“Az NSA és más nyugati kormányok – függetlenül a hatályos törvényektől – továbbra is annyi információt gyűjtenek, amennyit csak lehetséges. Ha illegálisan szerzett információ alapján kell cselekedniük, találnak majd más, legális információforrást, amit megnevezhetnek, de mindez nem ütközik különösebb nehézségekbe.”

Todd hangsúlyozta, hogy a kormányok számára nem az a probléma, hogyan gyűjtsenek információt, hanem, hogy hogyan dolgozzák fel a rendelkezésükre álló temérdek információt.

“Összesen nincs annyi élő ember a Földön, mint amennyi ahhoz lenne szükséges, hogy a kormányok az összes begyűjtött információt a ma használatos módszerekkel feldolgozzák.”

A tanácsadó szerint ugyan a technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy ma már a TV-készülék is képi és hangrögzítést végezzen a TV előtt ülő emberekről, de a Párizsban történt terrortámadás is mutatja, hogy az információfeldolgozás még a konkrét személyek elfogására irányuló “embervadászat” esetében sem kellő hatékonyságú, és a hasznos információ elkülönítése a haszontalan információk tengerétől máig nehézségekbe ütközik.

A 2001 szeptember 11-i terrortámadásra hivatkozva meghozott Patriot Act lehetővé tette, hogy az NSA legálisan megfigyelje az amerikai állampolgárokat és minden olyan személyt, aki az amerikai nemzetbiztonság szempontjából tényezőnek tekinthető. Ez a törvény azonban júniusban lejárt, így a tömeges megfigyelés illegálissá vált. Todd elmondása szerint ennek nincs semmilyen gyakorlati következménye, és a nemzetbiztonsági szolgálat a hatályos törvényekkel csak akkor kell foglalkozzon, ha a nyilvánosság számára látható ügyekben a megszerzett információt legális forrásra kell visszavezetni.