Moszkva egységbe kovácsolná a Közel-Kelet háború sújtotta országait

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Katarban találkozott John Kerry amerikai külügyminiszterrel; a találkozón az orosz fél előterjesztette Vlagyimir Putyin tervezetét a térségi terrorizmus problémájának kezelésére, ami a nyugati országokat új helyzet elé állítja.

A találkozón az orosz külügyminiszter kifejtette, hogy az “Iszlám Állam” jelentette probléma kezelésére egy a térségi országok együttműködésén alapuló, közös terrorellenes front kialakítását tervezik. Az orosz fél szerint a kizárólag a légierő bevetésével zajló beavatkozás kontraproduktív, az amerikai légicsapások “pontatlansága” miatt az mindeddig a terrorszervezetet juttatta előnyhöz. Emiatt egy közös terrorellenes katonai struktúra létrehozását tervezik, ami a térségi országok hadseregeinek bevonásával szárazföldi beavatkozást kezdene a terrorszervezet fő működési területein. A Moszkva által javasolt közös katonai struktúra a szíriai, iraki kormányerők és a kurd fegyveres szervezetek bevonásával jönne létre. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy ez Vlagyimir Putyin személyes kezdeményezése.

Az orosz fél által javasolt beavatkozás:

  • az amerikaiak légicsapásaival ellentétben a célországok (Szíria, Irak) kormányainak beleegyezésével zajlana,
  • ENSZ BT felhatalmazással rendelkezne,
  • szárazföldi haderő bevetését jelentené, és a veszélyeztetett országok közös erővel harcolnának a térségben működő nemzetközi terroristák ellen,
  • eközben a közös katonai struktúra a tagországok megegyezése alapján más térségi országokat is bevonna.

Lavrov kijelentése szerint Moszkva kifejezetten fontosnak tartja, hogy az új terrorellenes együttműködés az ENSZ BT felhatalmazásával rendelkezzen. Az orosz külügyminiszter az ENSZ közgyűlésének szeptemberi, New Yorkban tartandó ülésén fog ezzel kapcsolatban beszédet mondani.