Ciprasz: a demokrácia nem önkényuralom

Alekszisz Ciprasz görög kormányfő szerint a népszavazás után új megállapodást kötnek a nemzetközi hitelezőkkel, és nem több mint egyszerű blöff, hogy a “nem” szavazatok győzelme esetén kizárnák Görögországot az eurozónából.

Ciprasz szerint egyesek ragaszkodnak annak a látszatnak a fenntartásához, hogy a referendum Görögország eurozóna tagságáról dönt, pedig a valóságban nem ez a helyzet.

“Minden bizonnyal voltak titkos tervek arra vonatkozóan, hogy Görögországot kizárják az eurozónából, ha a ‘nem’ szavazatok győznek. Mindez azonban egyszerű blöff.”

A kormányfő szerint az európai országoknak nem áll szándékában kizárni Görögországot. Ellenben fenn akarják tartani azt a látszatot, hogy ők diktálják a feltételeket, és a görög nép alárendelt helyzetben el kell fogadjon bármilyen feltételt. Ciprasz szerint előbb megtartják a referendumot, és utána aláírnak majd egy új megállapodást a hitelezőkkel, amit azok el fognak fogadni.

Ciprasz ugyanakkor figyelmeztette az Európai Uniót, hogy a demokrácia nem önkényuralom, és a népszavazással a görög nép véleményt nyilvánít egy olyan kérdésben, aminek következményeit a mindennapokban érezni fogják.

A miniszterelnök szerint a kormány elkötelezett azirányba, hogy a hitelezőkkel megállapodjanak, de vannak bizonyos feltételek, melyekből nem engednek. A nyugdíjkorhatárt nem hajlandók azonnal megemelni, az IMF által elvárt korhatár-emelés nem most, csak 2022-ben kezdődne meg. Azokat a szociális juttatásokat, melyeknek a megvonását az IMF követeli, pedig csak 2019-től kezdenék megvonni. Tehát a Sziriza-kormány nagy vonalakban azt mondja a nyugati hitelezőknek, hogy előbb fizessenek, és majd a következő kormány teljesíti a feltételeket. Ha pedig 2019-ig kormányon maradnak, valószínűleg a törlesztés is megoldott, tehát nem lesz szükség a szociális kiadások csökkentésére, amihez az IMF olyannyira ragaszkodott.