Obama nyomást gyakorolt az európai kormányokra

Alekszej Puskov hidfo.ru

Alekszej Puskov, az orosz Állami Duma külügyi bizottságának vezetője szerint az Obama-adminisztráció számos európai országra nyomást gyakorolt annak érdekében, hogy vezetőik utasítsák vissza a moszkvai győzelmi felvonuláson részvételre kapott meghívást.

“Az Obama-adminisztráció fokozott nyomást gyakorolt azon európai országok vezetőire, melyek végül nem vettek részt a győzelmi felvonuláson. Ez az amerikai módszer. A többi csak retorika.”

A hagyományok szerint Moszkva 68 külföldi vezetőt hívott meg a fasizmus felett aratott győzelem 70. évfordulójának alkalmára rendezett katonai felvonulásra, többek között az ENSZ, az Európai Unió és az Európa Tanács vezetőit is. A Moszkvában tartott rendezvényekre végül mintegy 30 külföldi vezető látogatott el, de közülük sem mind vett részt a katonai felvonuláson.

Az utóbbi évek során bebizonyosodott, hogy számos európai szélsőjobboldali szervezet amerikai kontroll alatt áll, és miközben magukat rendszerellenes ellenzékként próbálják felmutatni, a gyakorlatban a radikalizálódó tömegek lekötését folytatják. Egyes esetekben a rendszerellenes szélsőjobboldali szervezetek közreműködnek Washington geopolitikai céljainak megvalósításában. Erre egy közeli példa a lengyel szélsőjobboldal, amit az utóbbi évek során több alkalommal mozgósítottak a kormány ellen, minden esetben olyan időpontban, amikor a kormány mérsékelt ellenállást mutatott az amerikai külpolitikai törekvésekkel szemben. Ukrajnában pedig a Jobb Szektor nevű, magát nemzetiszocialista szervezetként meghatározó mozgalmat használták fel a legitim kormány eltávolítására 2014 februárjában. Washington számára emiatt kínos a fasizmus feletti győzelem; a nyugati országok még mindig a múlt évszázadi ideológiákkal operálnak, – nem csak saját demokráciáik váltógazdaságának működtetése, de geopolitikai céljaik megvalósítása során is.