Német sajtó: az USA elveszíti világhatalmi státuszát

USA megtépázott

A német média szerint az Egyesült Államok elveszíti világhatalmi státuszát és többé nem képes kikényszeríteni saját geopolitikai érdekeinek érvényesülését a világ számos régiójában. A Deutsche Wirtschafts Nachrichten összesítése szerint az USA hanyatlása Szíriában kezdődött, ahol visszavonulásra kényszerítették, és az amerikai kormány tehetetlenségében nem tud mást tenni, mint Oroszországot okolni a kialakult helyzetért. A lapban megjelent publicisztika kifejti, hogy az amerikai vezetők máig nem tudták magukat túltenni azon a tényen, hogy Vlagyimir Putyin első számú cselekvőként lépett fel a Közel-Keleten, és képes volt Oroszország érdekeit megvédeni a térségben, valamint, hogy ez a fordulat továbbra is frusztrálja az amerikai elitet, ami mindig is saját magáénak gondolta a katonai és morális felsőbbséget.

A német lap szerint az Oroszország elleni új hidegháború nem egy öngerjesztő folyamat, bár az amerikaiak egyelőre képesek voltak rákényszeríteni az Európai Unióra saját szankciós politikájukat. Ugyanakkor kijelenti, hogy az Európai Unió koránt sem egységes, Washington főként a balti államokra és Lengyelországra összpontosított a feszültségszítás során, míg más országok többé-kevésbé ellenzik a szankcióháborút és nem akarnak konfrontálódni Oroszországgal. A német lap kifejti, hogy a szankcióknak főként az EU tagállamokra nézve van negatív hatása, köztük is elsősorban Görögországra, Olaszországra, Spanyolországra, Szlovákiára, Ausztriára és Magyarországra.

A Deutsche Wirtschafts Nachrichten szerint az Egyesült Államok ennek ellenére is Kínával szemben szenvedte el legsúlyosabb vereségét, amikor Kína sikeresen keresztülvitte az Ázsiai Infrastruktúrafejlesztési Bank megalapítását, és ennek kapcsán mostanra Ausztrália és Dél-Korea sem figyel az amerikai kormány fenyegetőzéseire és provokációira, ehelyett kifejezték érdeklődésüket az új pénzintézet irányába.

A német lap szerint az USA láthatóan elveszíti világhatalmi szerepét, de ezt nem csak hibás külpolitikájának köszönheti, hanem annak, hogy a kormány képtelen megoldani az USA belső problémáit, semmibe veszi a saját maga által képviselt elveket, nem tudja áthidalni a gazdagok és szegények közti szakadékot, és egyre látványosabb belső problémáinak köszönhetően az USA megszűnik példaképnek lenni azokban a régiókban, ahol korábban irányadónak tekintették az amerikai politikát.