20 év börtön a tüntetők elleni agresszív fellépés miatt

Mohammed Murszi

Az egyiptomi legfelsőbb bíróság kedden 20 évi szabadságvesztésre ítélte Mohamed Murszit és 12 másik személyt, akiket azzal vádoltak, hogy a kormányzásuk idején kezdődő tüntetések alatt részt vettek a tüntetők tömeges letartóztatásában és kínvallatást alkalmaztak az ott elfogott civilekkel szemben.

Mohamed Murszi az “Arab Tavasz” művelet egyiptomi állomásának részeként Washington támogatásával, a Facebook-on keresztül szervezett zavargások utáni választásokon jutott hatalomra. Megválasztását követően első gazdasági intézkedése volt a tárgyalások megkezdése az IMF-hitel felvételéről. Bár az egyiptomi lakosság pártja muszlim külsőségei miatt kezdetben támogatta az új államfőt, a látványos nyugatbarát politika miatt már regnálása első évében tömeges tüntetések kezdődtek. Az amerikai közreműködéssel, Egyiptom “első demokratikusan választott elnökeként” hatalomra jutott Murszi tömegbe lövetéssel és megfélemlítéssel próbálta csírájában elfojtani a nyugati hitelek felvétele miatt dühödt tömegek demonstrációit.

2013 július 1-jén Abdel Fattah El-Szisszi altábornagy 48 órás ultimátumot adott a kormánynak, hogy teljesítse a tüntetők követeléseit, ellenkező esetre a hadsereg fellépését helyezte kilátásba. Két nap múlva a hadsereg beavatkozott és letartóztatták Murszit, bejelentették elnökségének végét és az alkotmány felfüggesztését. A volt államfőt most tüntetők ellen elkövetett gyilkosságok és kínvallatások miatt ítélték 20 évi szabadságvesztésre.